A folyamatos és egyszerű igeidőket gyakran keverik a nyelvtanulók, pedig néha egészen mást jelenthet ugyanaz a mondat kétféle igeidőben. A különbséget nem nehéz megérteni, de ahhoz, hogy használni is tudd, fontos, hogy érezd is. Ezért most az alapvető különbségre próbálok egy kicsit rávilágítani, ahelyett, hogy pontokba szednénk az egyes eseteket. Ha ráérzel, rájössz, hogy az összes igeidőben lényegében ugyanaz lesz a különbség. (Jelen időben nem, hogy persze legyen kivétel is 🙂 )
Nagyon egyszerűen a különbség az lesz, hogy CSINÁLTAM vmit vagy MEGCSINÁLTAM.

A folyamatos szemléletnél, a cselekvésről beszélek, hogy mivel foglalatoskodtam, mit CSINÁLTAM:

I was standing at the bus stop – A buszmegállóban vártam
I’ve been painting all morning – Egész délelőtt festettem
I’ll be waiting for you outside the cinema – A mozi előtt fogok rád várni

Az egyszerű szemléletnél a cselekvést, mint befejezett egészt nézzük, illetve az eredményét, mi az amit MEGCSINÁLTAM, elvégeztem. Akkor használjuk, ha magyarban igekötős igékkel fejeznénk ki: elmentem, megittam, kifestettem, ráültem stb.

I wrote the letter – Megírtam a levelet
I’ve painted the living room – Kifestettem a nappalit
I’ll wait for you – Megvárlak

Hasonlítsuk össze néhány példán keresztül a három leggyakoribb igeidőben az egyszerű és folyamatos szemléletet.

Egyszerű vagy folyamatos múlt- Past Simple vs Continuous

Ha múlt időben beszélünk, akkor az egyszerű múlt lesz az, amivel a főbb történéseket tudjuk elmesélni, mi az, amit megcsináltam, vagy megtörtént, pl. Megjött, leült, megette, elment – He arrived, sat down, ate it and left.
A folyamatos múlttal pedig a sztori körülményeiről beszélünk, ki mit csinált éppen akkor. Tehát megint: csinál vs megcsinál.

I was sitting next to her – Mellette ültem
vs
I sat next to her – Leültem mellé

I was having dinner – (Épp) Vacsoráztam
vs
I had dinner – Megvacsoráztam

I was drying my hair – Szárítottam a hajam
vs
I dried my hair – Megszárítottam a hajam

Present perfect simple vs continuous

A folyamatos és egyszerű befejezett jelen esetében is nagyon hasonló lesz a különbség: Mit csináltam meg mostanra, vagy mivel foglalatoskodtam mostanáig.

I’ve done my homework – Megcsináltam a házit (eredményen van a hangsúly, befejezett cselekvés)
vs
I’ve been doing my homework – A házimat csináltam (Hogy kész van-e? Nem tudjuk, mert a cselekvésről beszélünk, hogy mivel foglalatoskodtam)

I’ve been sending emails all mornning – Egész délelőtt emaileket küldtem
vs
I’ve sent 20 emails this morning- Húsz emailt küldtem el ma délelőtt.

I’ve been running – Futni voltam (mit csináltam mostanáig?)
vs
I’ve run the Marathon – Lefutottam a Maratont (eredmény, mi az, amit megtettél)

Egyszerű vagy folyamatos jövő – Future simple vs continuous

Ugyanaz a recept, mint a többi igeidőnél:
Egyszerű jövőt használunk, ha elmondjuk, mit fogunk elvégezni, megcsinálni, tehát a cselekvés egészéről beszélünk. Figyeld meg, hogy itt is ugyanúgy igekötős igéket használunk legtöbbször: pl I will call you – Fel foglak hívni.

Folyamatos jövőt használunk, ha arról szeretnénk beszélni, hogy éppen mit fogunk csinálni, tehát a cselekvésen van a hangsúly. pl I’ll be working then – Akkor dolgozni fogok

I’ll be watching football – Focit fogok nézni
vs
I’ll watch the match – Meg fogom nézni a meccset

I’ll be reading all afternoon – Egész délután olvasni fogok – (cselekvésen van a hangsúly)
vs
I’ll read this book – El fogom olvasni ezt a könyvet – (eredményen van a hangsúly)

Tehát ne feledd:

I was doing – CSINÁLTAM vmit
I did it – MEGCSINÁLTAM vmit

A leggyakoribb nyelvvizsga szituáció típus + videós párbeszéd

A legtöbbször előforduló szóbeli szituáció típus a nyelvvizsgákon és a valós életben is, amikor egyeztetni kell a másik féllel. Meg kell beszélni egy programot, ki kell találni egy ajándékot, vagy meg kell szervezni egy bulit. Ezek a párbeszédek 4 nyelvi funkcióból épülnek fel, nézzük meg, hogyan tudjuk ezeket kifejezni?

15 gyakori phrasal verb a put igével

15 Leggyakoribb phrasal verb a put igével. Példamondatok angolul és magyarul is. Put on, put off, put down, put away jelentései.

Folyamatos vagy egyszerű igeidők. Mi az alapvető különbség?

Mi a különbség az egyszerű és folyamatos múlt vagy jövő között. Hogyan alkalmazható ez más igeidőkre is, pl present perfect. Egy egyszerű ökölszabály segítségével könnyen ráérezhetsz a különbségre. Simple és Continuous szemlélet összehasonlítása példákkal.

take jelentései

20 gyakori kifejezés a take igével

A ’take’ is azok közé az igék közé tartozik angolban, amik nagyon sok jelentéssel bírnak, és rengeteg kifejezésben előfordulnak. Nézzük meg a 20 leggyakoribb ’take’-es kifejezést, és hogy mi az alapvető különbség a ’put’ és a ’take’ ige között, mert gyakran szokták keverni a kettőt.

My car was clamped – telling a short story

Tanulj angolul úközben! A párbeszéd segítségével gyakorolhatod az angol múlt idők használatát. Egyszerű vagy folyamatos múlt, past perfect és reported speech.

Bejelentkezés a szállodába – hasznos párbeszéd angolul hanganyaggal

Hasznos kifejezések utazáshoz angolul és magyarul hanganyaggal

Útbaigazítás, hasznos párbeszéd angolul és magyarul is

Mi van, ha megállít egy külföldi az utcán, és útbaigazítást kér? Úristen, mit mondjak neki? A lenti szituációban a Hősök teréről szeretnének eljutni a Westendbe. A párbeszéden kívül, a fontosabb kifejezéseket meghallgathatod angolul és magyarul is, sőt ismétléses feladatot is találsz. Hallgasd meg a párbeszédet egy pár

Szobafoglalás angolul

Szobafoglalás angolul – párbeszéd hanganyaggal, feladatokkal

Hogyan foglaljunk szobát angolul telefonon? A letölthető párbeszéd segítségével fejleszteni tudod a beszédkészségedet, hasznos kifejezéseket tanulhatsz meg. Online angol lecke kezdőknek.

Utazás repülővel – elveszett poggyász – párbeszéd angolul hanganyaggal

Hasznos kifejezések utazáshoz angolul és magyarul hanganyaggal

Ismerkedés angolul – könnyed párbeszéd hanganyaggal

Miket kérdezhetünk egy külfölditől, ha bemutatnak neki? Hogy tetszik a város? Merre voltatok eddig? Mit gondolsz az itteniekről?
Alapfokú párbeszéd hanganyaggal.

Magabiztosabb angol

akár útközben is

Letöltöm most >>>

Hasznos anyagok

a YouTubeon is!

© Birkás Gergely 2017-2018, Minden jog fenntartva.